A hónapokról

Verset is írtam neked, hogy basznád meg, még soha senkinek nem írtam.
Semmit nem számított, és ez fáj, aztán vesén is rúgtál, ami szintén.
Ennyit arról, hogy mi az, ami fontos, és mi az, ami nem.
Persze kinek mikor miért hogyan mennyire ki mi.
Asszem nem ugyanaz, és soha nem is lesz az.
Neked mindig 100 százalék kell, esetleg 110.
Én meg örülök, hogyha néha észreveszel.
Ha meggondolod, mire van szükségem.
És nem szarsz le magasról, csak néha.
Nem vagy figyelmes, nem is voltál.
Nem is leszel az, soha, lehetetlen.
Legközelebb figyelek majd erre.
Ha utánad lesz legközelebb.
Ennyit a kapcsolatunkról.
És te mégis hiányzol.
Elképzelhetetlenül.
Hihetetlenül.
Rohadtul.
Baszod.

Azt hiszem, hogy szerelmesek vagyunk egymásba. És ez így teljesen rendben van. Majd kiderül, mi lesz, meglátjuk.
ps ha emiatt csicseregnek 0-24 a buzi madarak, akkor üzenem nekik h álljanak le a faszba. Amúgy is üzenem.

The greato daze revival

Ram pam param ram pam pam.
Most úgy fogok tenni, mintha olvasná bárki ezt a blogot (hála Krisztusnak nem olvassa senki, de pszt, ez titok, play along, would you kindly?). Az előző részek tartalmából: mindenki kapja be. Ja, kb. ez.
Röpke egy óra alatt átfutottam mindent, amit valaha írtam ide, meg a másik blogba, és érdekes látni azt, hogy mennyi minden változott. Persze nem minden, de mondjuk az tök jó érzés, hogy az az óriási kilátástalanság, amit éreztem az összes poszton, mára már eltűnt az életemből, nem állítom, hogy soha nem köszön vissza, de azért na, sokkal ritkábban, havonta egy-egy pillanatra, ami azért semmi az állandó szorongáshoz és félelemhez képest.
Az, hogy mi a szerelem, meg hogy van-e értelme szerelmesnek lenni, meg hogy szerelmes vagyok-e épp vagy sem, az továbbra sem egyértelmű számomra, bár így, vénebben és talán egy kicsit bölcsebben úgy érzem, hogy lehet, hogy ezek olyan dolgok, amikre nincs válasz, és talán épp ezért nem is sok értelme van kutatni az említett választ. Nem tudod, semmi nem egyértelmű, csak az, amit utólag látsz (Cormiba nagyon szerelmes voltam, Dolanbe sokkal kevésbé, persze ez fordított arányosságban áll azzal, hogy mennyire vagyok rosszul, mikor visszagondolok), de az, hogy most mit érzel, azt nemhogy más nem értheti, magad sem igazán. És ezzel nincs semmi baj, csak sodródj az árral, még soha nem volt olyan, hogy nem volt sehogy (akkor sem, amikor biztos voltál benne, hogy nem lesz. Most meg nem is vagy biztos. Sőt).
Egyébként meg.
Elvesztem melletted az eszem, nem tudok tisztán gondolkodni, mikor együtt vagyunk. Ez nem igaz. Talán de? Közben jó, utólag szar, nem ennyi a szerelem? Meg néha ahogy nézel rám, meg ahogy megcsókolsz. Eh.
https://www.youtube.com/watch?v=XRP9k9nlAfE

Rólam 1.

Ideje lenne lassan felnőnöm.
De mi történik, ha elvesznek a részeim?
Elengedni az ideálokat és csak élni.
Mi történik, hogyha elveszek?

Az ezredik írói válságon is túl, valahogy mindig ilyenkor támad kedvem itt is írni. Nem szoktam sokat gondolkodni a múlton, minek, meg egyébként is. Kinek lesz attól jobb?

Furcsa voltam régen. Tele élettel. Tele vágyakozással, mára csak a levedlett páncélom maradt, a valódi én meg továbbállt.

Régen voltam már így és ennyire szétesve. Ezt most talán csak én érzem. Bár amúgy is, ki más érezné? Fáj az igazság, fáj a hazugság. Fáj az élet. De nem tudom egyszerűen elengedni, most nem fogom, kapaszkodni fogok a végsőkig, vakon hinni a hihetetlenben, nem megkérdőjelezni, amit pontosan arra találtak ki. Talán nem lesz rossz, ha most valójában elköteleződöm. Vakon.

Máshogy talán nem is lehet.

Soha nem akkor érzek dolgokat, amikor éreznem kellene őket.
Maradt a közöny. De legalább megértettél.
Tényleg sajnálom, hogy nem lehettem neked az, akit megérdemeltél volna.

we fell in love
when i was nineteen

there's nothing left
we used to know

Megint 19-nek érzem magam. Soha nem voltam még elveszettebb.
Már semmi nem fontos. Üres a lelkem.
Akkor nem hittem volna, hogy ennyire hiányozni fogok magamnak.

A felejtésről

Úgy döntöttem, mindent elrakok, jó mélyre. Talán kicsit úgy, mintha soha nem is lett volna. Ez nem korrekt, sőt. De egyébként nem foglak elfelejteni soha.
Azt hittem, sokkal könnyebb lesz ennél. És ami azt illeti – hogy az igazat megvalljam – nem is nehéz, csak a tudatalattimban vagy még ott egészen, mondhatni kitörölhetetlenül. És talán ott is leszel. Ki lehet-e törölni egy évet az ember életéből? Nem.
    Nem hiányzol. A tudat sem hiányzik.
A tudatom hiányzik.

Leirom, amig igy erzem. Aztan ugyis mindegy lesz, mire leulunk megbeszelni, leulepedik ez az egesz, es nem fogok beszedet tartani errol.
Az, hogy beteg vagy, nem zavar. Az, hogy nem vagy jol, nem zavar. Az, hogy szomoru vagy, nem zavar. Mert ezektol fuggetlenul is nagyon szeretlek. Az, hogy a szomorusagodrol van, hogy lehetetlen eldonteni, hogy a betegseged miatt vagy miattam van, kurvara zavar.
Es az egeszet megoldana a kibaszott kommunikacio. Ha kozolned, hogy kurva rosszul vagy, mert beteg vagy. Vagy ha kozolned, hogy kurva rosszul vagy miattam.
Nem tudom, hogy igazat irtal-e ma este, azt vegkepp nem, hogy azt alartal-e irni, de nagyon sokban ellentetmondasosnak latok par dolgot, amit mondtal. Mikor rakerdeztem, hogy jo-e neked ez a kapcoslat, visszakerdeztel. Es ertem en, hogy neked jolesik, hogy szeretlek, meg ragaszkodok. De azt kurvara nem ertem, hogy ha ez az egyetlen dolog, ami osszetart, miert vagy benne ebben a kapcsolatban.
Rettegek, hogy az egyetlen ok, amiert egyutt vagyunk, az, hogy megerositest akarunk magunkkal kapcsolatban. Rettegek, mert ez azt jelentene, hogy csak emiatt vagy velem, es ezt barki meg tudja neked adni. Es nyilvan nem attol az embertol fogod akarni megkapni a megerositest, akit amugy nem tartasz potencialis partnernek emberileg. Szoval ott fogsz hagyni egyedul. Vagy nem hagysz ott, es kurvara boldogtalan leszel.
Nem akarlak elvesziteni.
Mert kurva jo veled. Es imadlak. Es gecire hianyoznal.

Az időgépemről

Ami persze nincs, de jó lenne, ha lenne. Persze nem lenne annyira jó.
Mennék. De nem mennék vissza, csak előre, előre előre. Előre és el, messze. Bár nem is kell olyan messze, elég lenne nekem 10 év is, 5 is, 1 is, csak hadd menjek, hadd haladjak, történjen már valami.
És átugranék csomó dolgot, amiről azt hiszem, hogy nem hiányozna.
Csak nehogy kiderüljön, hogy jó lett volna.
Mert akkor jöhetnék vissza.
Más.
Nem tudom, hogy mikor fogom elérni a pontot, amikor közlöm veled, hogy elmehetsz a bús picsába, mert ezt nem csinálhatod velem. Senkivel nem lenne etikus, de én én vagyok, és ezért extrán szar nekem.
Mondjuk egyelőre élvezem, amit csinálunk. Amit csinálsz. Vagy csináljuk? Vagy én csinálom? Olyan manipulatív lennék, hogy magamat is sikerült manipulálnom?
Lehet, hogy igazából végig én voltam a fasz. És miattam nem ment semmi úgy, ahogy akartam, hogy menjen.
Majd észhez térsz. És rájössz, hogy sokkal jobb, rosszabb, és alapvetően teljesen más vagyok, mint amilyennek, és akinek látsz.
Majd észhez térek. És rájövök, hogy sokkal jobb, rosszabb, és alapvetően teljesen más vagy, mint amilyennek, és akinek látlak.
Majd észhez térünk. És rájövünk, hogy sokkal jobbak, rosszabbak, és alapvetően teljesen mások vagyunk, mint amilyennek, és akiknek látjuk magunkat.
Más.
Írtam dolgokat oldalra. Azért oldalra, mert olyan üres volt oldalt a tér, és mert szeretek úgy írni, hogy nem elvárt a kohézió, az érthetőség, vagy az értelem.

A szétesésről

Nem mondanám, hogy nem vagyok szét.
Sőt, vagyok annyira szét.
Felborult az értékrendem, nem érdekelnek a fontos dolgok.
Azaz... nem azok a fontos dolgok, amik azok voltak. Baj-e ez egyáltalán, vagy nem kéne próbálnom tenni ellene ennyire görcsösen? Jó a változás?
Essek szét kényelmesen, és ugráljak a darabjaimon, mint a legókon? Persze, fáj, de van az egészben valami hihetetlenül perverz módon szép.
Én vagyok fontosabb vagy ők?
Mit akarok?
Aludni.

A pornómhoz

Elbaszott egy hét ez.
Egészen addig imádom a drámát, amíg nem vagyok részese.
De nem tudok egyszerre több helyen lenni, bármennyire is igényli mindenki a csodálatos valóm közelségét.

Azt hiszem, olyan lettél nekem, mint a pornó. Persze maszturbálni nem maszturbálok, mikor látlak, mégis, enyhe bűntudathullám söpör keresztül rajtam, miután kattintok. Titokban nézlek, de nézlek, mert muszáj, mert nem bírnám ki nélküled (mondjuk ez nem igaz, csak jól esett leírni.) Egészségtelen a kapcsolatunk, és furcsán egyoldalú.
És mégsem gondolom, hogy stalker lennék.
Azért vagy, hogy lássanak, nem?

vers

Bimbódzik a közöny

Csak a közöny bimbódzik,
Megkértél, ígértem,
Nem bánthatsz, nem bántalak,
Értem, de nem értem.

Mondhatnám, hogy ne csináld,
Mindig is rám vártál.
De nem csak rajtam múlik:
Kettőn áll a vásár.

Fájdalmas, hogy nem fájhat,
Nincs rendben valami,
Miért nem lehet soha
Az, ami, az, ami?

Jól vagyok

Sajnos szeretek megjavítani embereket.

És szeretem elhitetni velük, hogy nem tudnának adni semmit cserébe.

Merthogy én jól vagyok.

Meg hulla is. Figuratively speaking. Nem tudom, miben fáradtam el ennyire, de lehet, hogy nem lesz erőm elindulni itthonról.

Bár nem is nagyon van hova mennem, szóval ez tulajdonképpen nem baj.

And now for something completely different.

Három év múlva lehet, hogy lesz egy randim. Tulajdonképpen csak kettő és negyed.

Tök szimpatikus a srác, intelligens, jól eldumálgatok vele.

Persze lehet, hogy szarul néz ki.

De sosem azzal indítok.

Azzal kéne?

Mindegy, ha szarul is néz ki, három év alatt megszépülhet. Kettő és negyed alatt is.

Addigra úgysem fogunk már beszélni.

Emlékezni sem fogunk egymásra.

Tompul egyáltalán 8 év korkülönbség 3 év alatt? 

Faszság.

Jól vagyok.

A felkelésről

Vannak azok a napok, amikor az embernek egyáltalán nem szabadna felkelnie. A mai egy ilyen nap.
Vehettem volna előjelnek azt, hogy álmomban megdobtam valakit egy fél kígyóuborkával, miközben azt üvöltöttem rá, hogy "faszért kell Barnabásnak hívni, hogy basznád meg!?"
Ma semmibe vettek, hülyének néztek, és én hagytam.
Holnap meg hozhatom helyre a hibákat, amiket mások hoztak.
Pedig rohadtul elfáradtam.
A saját hibáimat persze nem tudom helyrehozni.
Meg megragadni az elvesztegetett lehetőségeket.
Talán holnap inkább már fel sem kelek.

A Tinderről

Tanulság: Tinderen még a buzik is heterók.

A könnyebb döntések kifizetődésmentességéről

Zuhanok.

És azt hiszem, hogy fel sem merült bennem, mennyire könnyű olyan dologba próbálni kapaszkodni, amiről tudom, hogy nem érhetem el soha. Megnyugtató a tudat, hogy van ott valami, akkor is, ha nem lesz az enyém. Azt el sem akarom képzelni, hogy mi lenne, ha egyszer elérném. Nem kell, minek? Úgysem fogom. És ez tényleg nagyon egyszerű így, távolról imádni, igazából meg sem próbálni. Elhitetni magammal, hogy nem baj, hogy nem teszek semmit, mert ha tennék, nem változtatna semmin.

Gyáva vagyok.

És ez nem jó így. El kéne engednem ezeket a gondolatokat, mert túl nagy részt foglalnak el az agyamban. Ráadásul állandóan ott vannak.

Mondjuk az igaz, hogy ebben mindig kifejezetten jó voltam. Számtalanszor változtam már életemben lelki ronccsá olyan emberek miatt, akik talán a létezésemről sem tudtak, arról pedig, hogy mi játszódik le bennem, egészen biztos, hogy semmit. Azt hiszem, hogy ez is a könnyebb út, valaki másra bízni magunkat, főleg olyanra, aki nem tud az égvilágon semmit. Mint egy érmefeldobás. Csak a fejre fogadtam, és mindkét oldalon írás van.

Egyébként szuper hetem volt, végig Algopyrint reggeliztem.

Az evésről

Amiért eszem:

• A stressz
• A fiúk
• A szerelem
• A kilátástalanság
• A kétségbeesettség
• A magány
• A fájdalom
• Az önbizalomhiány
• Az unalom
• A beletörődés
• A megcsaltságérzet
• A családom (és a hiánya)
• A fáradtság
• A motiválatlanság
• A kudarc
• A csalódás
• Az éhség

Amiért nem eszem: 

• A barátaim
• Én
• Te (meg azt hiszem, hogy a legtöbb aktuális te, egy ideig biztosan)

Meg az is baj, hogy fordítva működök, mint mások. Azaz gondolom, hogy fordítva működök. Míg legtöbben nem esznek, és aztán tudatosan esznek, én eszem, aztán tudatosan nem eszem. 

Elég elbaszott vagyok ilyen téren, azt hiszem. 

Persze nem rettenetes a helyzet. 

Talán túl korán kellett elkezdenem

Mindegy.

A céltalanságról

Azt hiszem, hogy az erőfeszítésnek és a sikernek nincs sok köze egymáshoz. Azaz nyilván van közük egymáshoz, de biztos, hogy nincsenek egyenes arányosságban.
Sokszor érzem úgy, hogy megpróbálni sem érdemes néhány dolgot, mert úgyis van esély arra, hogy kudarc lesz a vége, bármennyire is próbálkozom. Ráadásul pont azokkal a dolgokkal nem szoktam próbálkozni, amik fontosak lennének, mert attól félek legjobban, hogy azokat rontom el.
Szóval azt hiszem, hogy a falbontás várat magára.
Persze igazából azt sem tudom, hogy mi az, ami fontos.
Az talán nagyobb baj, hogy azt sem tudom, minek kéne fontosnak lennie.
Kicsit céltalannak érzem most magam.

Fákról és erdőkről

Néha az az érzésem, hogy nem látod a fától az erdőt.
Persze nekem könnyű, bent vagyok az erdőben. Meg tulajdonképpen a fa sem igazán fa, hanem inkább egy berlini fal. Talán akarod látni az erdőt, csak nem tudod. Én meg nem tudok átszólni, hogy "hé, cseszed, itt vagyok.
Persze át tudnék.
És át is akarok.
De nem tudok.
Nem érné meg.

És megint rohadtul nem azzal foglalkozom, amivel kéne.

A szopásról

Ez a hét igazi szopás volt.
Basszus, nem. Még csak ez sincs így.
Ez a hét átvitt értelemben vett szopás volt.
Mikor hétfőn fáradtan értem haza, és nekiálltam azt csinálni, amit egész nap csináltam, nem húztam a szám, merthogy erőfeszítések kellenek ahhoz, hogy minden klappoljon.
Sajnos ez a mentalitás hamar kiveszett belőlem.
Szoptam, szoptam, szoptam (természetesen kizárólag átvitt értelemben), és tulajdonképpen rohadtul elegem van.
Meg az érzellmi labilitásból, és a béna próbálkozásaimból, amik az érzelmi labilitásomtól való megszabadulásra irányulnak.
Meg belőled is elegem van azért kicsit.
Eldönthetem, hogy azért induljon-e szarul a következ hetem, mert nem csináltam meg hétvégén semmit, amit akartam, vagy mert rohadt fáradt vagyok, és semennyit nem pihentem.
Pick your poison!

A függésről

Azért vannak emberek, akikkel együtt jól érzem magam.
Persze az is igaz, hogy nélkülük meg szar. Mikor egyedül vagyok, valahogy sosem jó, túl sok gondolatom talál utat a felszínre, és ez egyáltalán nincs rám pozitív hatással.
A gondolatok rohadtul veszélyesek.
Be kéne őket tiltani. Mindegy.
Utálok függeni másoktól, nem bírom, hogy néhány dologban képtelen vagyok magamra támaszkodni. Bár szerintem mindenkinek vannak dolgai, amikben függ másoktól. Idegesít, hogy nekem ez a lelki állapotom.
Meg az is zavar, hogy ha már függenem kell, nem dönthetem el, hogy kitől szeretnék.
És az idegesít a legjobban, hogy tőled is függök.
Pedig ez igazán értelmetlen.
Az ember elég elbaszott egy lény.