A szerelemről

Kiégtem. 

Nincs több pillangó a hasamban, a legutolsót is felemésztette a gyomorsav, a fejemben még mindig visszhangzanak a sikolyai. Fájdalmas halál, de valamelyikünknek mennie kellett, vagy ő emésztődik fel, vagy én. Kegyetlen vagyok.

Nem fog hiányozni. A szerelem addig jó, amíg tart, utána marad az üresség meg a fájdalom. Nem lehet valami olyanra építkezni, ami pillanatok alatt eltűnhet, mintha soha nem létezett volna. A fájdalom sem fog hiányozni, amit akkor éreztem, mikor külön-külön majdnem az összes fiúnál, srácnál, férfinál rájöttem, hogy rohadtul nem kellek, és nem is fogok kelleni. Akiknek meg kellettem, azoknak sem kellettem igazán, vagy túlságosan kellettem, vagy máshogy kellettem volna, vagy máshol, vagy másik dimenzióban, vagy a következő életünkben.

(Persze) hiányozni fog. Mert mámoros volt és kurva jó és zseniális és leírhatatlan. Mert soha nem fogom elfelejteni, amit az első csókom alatt éreztem.
Nem leszek többet szerelmes.
Mert értelmetlen.
Mert egészségtelen.
Mert végső soron nem származik belőle semmi jó.
Kár, hogy nem ilyen egyszerű.