szerda, január 21

A virtuális vitá(n)król

Sűrűsödik a szar.
Ma belázasodtam. Mondjuk ez nem lepett meg nagyon, napok óta küszködök a torokfájással meg a náthával de nem-meglepetésnek is elég kellemetlen volt.
Néha nem tudom, mit csináljak anyával. A leghülyébb érzés az, amikor sír, és nem tudok neki mit mondani. Semmivel nem tudnám megvigasztalni.
Elérkeztem oda az emberrel, ahova az utóbbi másfél hétben tartottunk.
Azaz én tartottam, te meg álltál egy helyben. És most, hogy megérkeztem, odarántottalak magam mellé.
És utálom, hogy ezt az interneten keresztül tettem meg. Mert a szavak így nagyon keveset jelentenek. Bármelyikünk leírhat bármit, és bármelyikünk érthet bármit úgy, ahogy akar, nem látom és nem hallom, hogy igaz-e, amit írsz. Vagy amit én írok. Egészen más leírni egy mondatot, mint kimondani, úgy, hogy közben a másik szemébe nézel.
De mégis az interneten keresztül tettem meg. Mert annak ellenére, hogy két hete nem láttuk egymást, nem tudsz rám időt szakítani. Pontosabban nem akarsz. Amit egyrészt igazán megértek, másrészt pedig egyáltalán nem.
Megértem, mert nem tartunk sehol. Elmondásod szerint. És nincs is sok ember, aki szerint ennyi idő alatt tartani lehet bárhol is. És a világért sem siettetnélek.
De rohadtul nem értem meg. Mert olyan, mintha te egyáltalán nem akarnál velem soha tartani sehol, csak néha-néha előreugrani egy napra, és úgy tenni, mintha már ott lennénk a célegyenesben (bármi is legyen a cél), és másnapra visszazökkenni. Mikor veled vagyok, nem érzem a távolságtartást és a ridegséget, de mikor nem vagyunk együtt, megőrjít, és kibírhatatlanul stresszel.
Nem ölelkezel valakivel egy órán keresztül, miután elvetted a szüzességét, ha nem tartotok sehol.
Te egy órán keresztül ölelkeztél velem, miután elvetted a szüzességem.
Mégsem tartunk sehol.
És most azt kéred, hogy forgassak le magamban egy évet és képzeljem el a jövőt. De egy év múlva sem fogunk sehol tartani.
Mert nem akarod.
És így már én sem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése