A hónapokról

Verset is írtam neked, hogy basznád meg, még soha senkinek nem írtam.
Semmit nem számított, és ez fáj, aztán vesén is rúgtál, ami szintén.
Ennyit arról, hogy mi az, ami fontos, és mi az, ami nem.
Persze kinek mikor miért hogyan mennyire ki mi.
Asszem nem ugyanaz, és soha nem is lesz az.
Neked mindig 100 százalék kell, esetleg 110.
Én meg örülök, hogyha néha észreveszel.
Ha meggondolod, mire van szükségem.
És nem szarsz le magasról, csak néha.
Nem vagy figyelmes, nem is voltál.
Nem is leszel az, soha, lehetetlen.
Legközelebb figyelek majd erre.
Ha utánad lesz legközelebb.
Ennyit a kapcsolatunkról.
És te mégis hiányzol.
Elképzelhetetlenül.
Hihetetlenül.
Rohadtul.
Baszod.

Azt hiszem, hogy szerelmesek vagyunk egymásba. És ez így teljesen rendben van. Majd kiderül, mi lesz, meglátjuk.
ps ha emiatt csicseregnek 0-24 a buzi madarak, akkor üzenem nekik h álljanak le a faszba. Amúgy is üzenem.

The greato daze revival

Ram pam param ram pam pam.
Most úgy fogok tenni, mintha olvasná bárki ezt a blogot (hála Krisztusnak nem olvassa senki, de pszt, ez titok, play along, would you kindly?). Az előző részek tartalmából: mindenki kapja be. Ja, kb. ez.
Röpke egy óra alatt átfutottam mindent, amit valaha írtam ide, meg a másik blogba, és érdekes látni azt, hogy mennyi minden változott. Persze nem minden, de mondjuk az tök jó érzés, hogy az az óriási kilátástalanság, amit éreztem az összes poszton, mára már eltűnt az életemből, nem állítom, hogy soha nem köszön vissza, de azért na, sokkal ritkábban, havonta egy-egy pillanatra, ami azért semmi az állandó szorongáshoz és félelemhez képest.
Az, hogy mi a szerelem, meg hogy van-e értelme szerelmesnek lenni, meg hogy szerelmes vagyok-e épp vagy sem, az továbbra sem egyértelmű számomra, bár így, vénebben és talán egy kicsit bölcsebben úgy érzem, hogy lehet, hogy ezek olyan dolgok, amikre nincs válasz, és talán épp ezért nem is sok értelme van kutatni az említett választ. Nem tudod, semmi nem egyértelmű, csak az, amit utólag látsz (Cormiba nagyon szerelmes voltam, Dolanbe sokkal kevésbé, persze ez fordított arányosságban áll azzal, hogy mennyire vagyok rosszul, mikor visszagondolok), de az, hogy most mit érzel, azt nemhogy más nem értheti, magad sem igazán. És ezzel nincs semmi baj, csak sodródj az árral, még soha nem volt olyan, hogy nem volt sehogy (akkor sem, amikor biztos voltál benne, hogy nem lesz. Most meg nem is vagy biztos. Sőt).
Egyébként meg.
Elvesztem melletted az eszem, nem tudok tisztán gondolkodni, mikor együtt vagyunk. Ez nem igaz. Talán de? Közben jó, utólag szar, nem ennyi a szerelem? Meg néha ahogy nézel rám, meg ahogy megcsókolsz. Eh.
https://www.youtube.com/watch?v=XRP9k9nlAfE

Rólam 1.

Ideje lenne lassan felnőnöm.
De mi történik, ha elvesznek a részeim?
Elengedni az ideálokat és csak élni.
Mi történik, hogyha elveszek?

Az ezredik írói válságon is túl, valahogy mindig ilyenkor támad kedvem itt is írni. Nem szoktam sokat gondolkodni a múlton, minek, meg egyébként is. Kinek lesz attól jobb?

Furcsa voltam régen. Tele élettel. Tele vágyakozással, mára csak a levedlett páncélom maradt, a valódi én meg továbbállt.

Régen voltam már így és ennyire szétesve. Ezt most talán csak én érzem. Bár amúgy is, ki más érezné? Fáj az igazság, fáj a hazugság. Fáj az élet. De nem tudom egyszerűen elengedni, most nem fogom, kapaszkodni fogok a végsőkig, vakon hinni a hihetetlenben, nem megkérdőjelezni, amit pontosan arra találtak ki. Talán nem lesz rossz, ha most valójában elköteleződöm. Vakon.

Máshogy talán nem is lehet.

Soha nem akkor érzek dolgokat, amikor éreznem kellene őket.
Maradt a közöny. De legalább megértettél.
Tényleg sajnálom, hogy nem lehettem neked az, akit megérdemeltél volna.

we fell in love
when i was nineteen

there's nothing left
we used to know

Megint 19-nek érzem magam. Soha nem voltam még elveszettebb.
Már semmi nem fontos. Üres a lelkem.
Akkor nem hittem volna, hogy ennyire hiányozni fogok magamnak.

A felejtésről

Úgy döntöttem, mindent elrakok, jó mélyre. Talán kicsit úgy, mintha soha nem is lett volna. Ez nem korrekt, sőt. De egyébként nem foglak elfelejteni soha.
Azt hittem, sokkal könnyebb lesz ennél. És ami azt illeti – hogy az igazat megvalljam – nem is nehéz, csak a tudatalattimban vagy még ott egészen, mondhatni kitörölhetetlenül. És talán ott is leszel. Ki lehet-e törölni egy évet az ember életéből? Nem.
    Nem hiányzol. A tudat sem hiányzik.
A tudatom hiányzik.

Leirom, amig igy erzem. Aztan ugyis mindegy lesz, mire leulunk megbeszelni, leulepedik ez az egesz, es nem fogok beszedet tartani errol.
Az, hogy beteg vagy, nem zavar. Az, hogy nem vagy jol, nem zavar. Az, hogy szomoru vagy, nem zavar. Mert ezektol fuggetlenul is nagyon szeretlek. Az, hogy a szomorusagodrol van, hogy lehetetlen eldonteni, hogy a betegseged miatt vagy miattam van, kurvara zavar.
Es az egeszet megoldana a kibaszott kommunikacio. Ha kozolned, hogy kurva rosszul vagy, mert beteg vagy. Vagy ha kozolned, hogy kurva rosszul vagy miattam.
Nem tudom, hogy igazat irtal-e ma este, azt vegkepp nem, hogy azt alartal-e irni, de nagyon sokban ellentetmondasosnak latok par dolgot, amit mondtal. Mikor rakerdeztem, hogy jo-e neked ez a kapcoslat, visszakerdeztel. Es ertem en, hogy neked jolesik, hogy szeretlek, meg ragaszkodok. De azt kurvara nem ertem, hogy ha ez az egyetlen dolog, ami osszetart, miert vagy benne ebben a kapcsolatban.
Rettegek, hogy az egyetlen ok, amiert egyutt vagyunk, az, hogy megerositest akarunk magunkkal kapcsolatban. Rettegek, mert ez azt jelentene, hogy csak emiatt vagy velem, es ezt barki meg tudja neked adni. Es nyilvan nem attol az embertol fogod akarni megkapni a megerositest, akit amugy nem tartasz potencialis partnernek emberileg. Szoval ott fogsz hagyni egyedul. Vagy nem hagysz ott, es kurvara boldogtalan leszel.
Nem akarlak elvesziteni.
Mert kurva jo veled. Es imadlak. Es gecire hianyoznal.