Most egészen úgy érzem, hogy soha nem fogok sehova tartozni, köztes állapotokban lebegek majd életem végéig, néha így, néha úgy, de valahogy mindig sehogy, vagy soha nem eléggé valahogy.
Félek ilyen vagy olyan lenni, mert érzem, hogy igazán nem fogadnának be sehova. Így marad az, hogy kicsit itt vagyok és kicsit ott.
Bár valószínű, hogy eddig azért nem fogadtak be, mert semmilyen vagyok.
Mi értelme ilyen dolgokon rágódni?
Semmi, ha változni is fog bármi, akkor sem emiatt.
Bár úgysem fog változni.
Végül is nem olyan rossz így, minek akarnék egyáltalán tartozni valahova?
A magány nélkül nem tudnám igazán megtapasztalni a tartozást.
Ha.
Bár úgysem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése